2012. augusztus 12., vasárnap

Vakondtúrás

Nyáron egymást érik családomban a születésnapok. Miután a Keresztfiamnak én készítettem el a tortáját, a Keresztlányom sem maradhatott ki a sorból. Feltettem a kérdést Nővéremnek, milyen formának, figurának örülne a Legkisebbike. Ő vetette fel nekem, hogy nagyon szereti mostanában a Kislány a vakondos dolgokat. Egy vakondtúrást ötöltem ki a számára, mégpedig olyat, ahol a túrás a zöld fűből emelkedik ki.

Az alap egy egyszerű, 28 centis kerek torta lett, amit zöld pillecukor fondanttal vontam be. Kicsit visszariadtam attól, hogy zöldre kellett színezni, ugyanis először találkoztam azzal a nehézséggel, hogy bármerre is jártam, képtelen voltam fehér pillecukrot beszerezni. Maradt hát a színes változat, szerencsére jól működött a színezés így is és elértem a kívánt zöld színt.

A zöld alapra egy kis, 18 centis kerek torta került rá, természetesen nem kellett semmiféle bevonóval ellátni, ez a klasszikus vakondtúrás torta: 1 centis peremet hagytam, a torta közepét viszont kivájtam, hogy a mélyedésbe kerülhessen a krém, a morzsalékkal pedig kialakítottam a vakondtúrást. Ebből a vakondtúrásból bukkant elő a kis vakondom egy lapáttal a kezében.

A torta ezúttal mascarpones-fehércsokis krémet kapott mindkét szinten, és ahogy kell az eredeti recept szerint - amit én nem követtem teljesen, helyette a fantáziámra bíztam a dolgot - került a krém alá banánkarika is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése